
Ernyős liliom (Crinum moorei)
Az ernyős liliom az amarillisz közeli rokona, ám felépítésében kecsesebb és elegánsabb hatású. Kellemes illatú tölcséres virágaiból egy-egy száron akár nyolc is nyílik.
Egzotikus vendég a cserepes növények között. A latin Crinum elnevezés a görög liliom szóból származik, amelyet a növény liliomszerű virágai miatt kapott, bár az amarilliszfélék családjába tartozik.
Látványos növekedési és virágzási időszakát feltétlenül nyugalmi időszaknak kell követnie.
Az ernyős liliomot nyáron dézsába ültetve akár a szabadba is kitehetjük. Keressünk számára világos, ám a forró déli napsugaraktóI védett helyet.
Óriáshagyma
Az ernyős liliom hagymája az amarillisz hagymájánál lényegesen nagyobb.
Akadtak már példányai, amelyek a 10 kg-ot is elérték. A levelek széle enyhén hullámos, felületük selymes. Az egyenes, masszív szár középén, a levelek közül nő ki.
Meglepetésszerűen virágzik. A virágszár meglepően gyorsan fejlődik ki. A hatalmas bimbók szinte egyik napról a másikra jelennek meg.
Igaz ugyan, hogy az egyes virágok csak pár napig pompáznak, de az ernyős liliom általában egymás után több virágszárat is nevel.
TANÁCSOK RÖVIDEN
Méret és növekedés
A hagyma súlya akár több kg-ot is elérhet. A levelek kb. 1 m hosszúak és 10 cm szélesek, a növény tehát nagy helyet igényel.
Virág és illat
Attól függően, hogy a hagyma mikor esik át a nyugalmi időszakon, a növény télen, tavasszal vagy nyáron virágzik. Enyhén lehajló tölcséres fehér vagy rózsaszín virágai kellemes iliatúak.
Fény és hőmérséklet
Az ernyős liliomot világos, ám a tűző napfénytől védett helyre tegyük.
Öntözés és trágyázás
A növekedési időszakban a hagyma sok vizet igényel. A virágzás után csökkentsük a vízmennyiséget, télen pedig egyáltalán ne öntözzük, kivéve ha a liliom zöld levelei télen is megmaradnak.
Ilyenkor csak nagyon keveset locsoljuk.
Föld és átültetés
A kifejlett növényeket elég három évenként, márciusban átültetni. Az átültetéshez hagyományos földet és nagy cserepet használjunk.
Nyesés, visszavágás
Nem szükséges.
Szaporítás
Rendszerint az anyanövényrőlleválasztott sarjhagymáról.
Környezet
Virágzáskor nagyobb helyet igényel.
BETEGSÉGEK, KÁRTEVŐK
A helytelen gondozás helyrehozatala sok vesződsé jár. Ha túl sokat öntözzük elrothad az ernyős liliom hagymája. Ha huzatban vagy hidegben áll, az a levelein hagy nyomot. Ha kártevők jelennek meg, azonnal védekezzünk ellenük.
Attól függően, mikor esik át a hagyma a nyugalmi időszakon, a virágok télen, tavasszal vagy nyáron is megjelenhetnek.
A levelek néha egész éven át zöldek, ilyenkor a téli nyugalmi időszak alatt is locsoljuk egy keveset. Ha új levelek jelennek meg, a régieket vágjuk le, de ne szakítsuk le őket, mert megsérthetjük a hagymanyakat. Amenynyiben a levelek teljesen lelankadnak, nyugodtan félretehetjük a cserepet, mert a pár hónap múlva esedékes átültetésig semmit sem kell tennünk.
Átültetés
Amikor a hagymanyak csúcsán megjelennek az első zöld levelek, akkor ideje a hagymát újra gondozásba vennünk. Ez az időszak a legmegfelelőbb az átültetésre, amelyet fiatal növényeknél évente, idősebb növényeknél pedig három évente végezzünk el. Átültetés után bőségesen öntözzük meg.
Ezek után mindig bőségesen locsoljuk, de két öntözés között mégis hagyjuk egy kicsit megszárad ni a földet. Ebben az időszakban trágyázzuk is a növényt. A nyár vége felé kevesebbet öntözzük, és a trágyázást is hagyjuk abba, hogy megkezdődhessen a nyugalmi időszak.
Szaporítás sarjhagymáról
Az anyanövényen gyakran fejlődnek kis oldalhajtások vagy apró hagymák. Ha a cserép elég nagy, a kis hagymákat az anyanövény mellett hagyhatjuk, de ellenkező esetben a tavaszi átültetéskor óvatosan válasszuk le őket, és ültessük külön cserépbe. A kb. három évelteltévei virágzó fiatal növények ugyanolyan gondozást igényelnek, mint idősebb társaik.
VÁSÁRLÁSI TANÁCSOK
Régebben az ernyős liliom szinte minden lakásban megtalálható volt, ma már azonban ritkaságszámba megy. Hagymáját csak nagy kertészetekben szerezhetjük be.