
A ciklámen évelő gumós növény, a Földközi-tenger vidékéről származik. A természetben a görög szigetek és Törökország hegyvidékein található.1 735 óta cserepes növény Angol kiadványokban már l735-ben szerepel, bár megemlítik, hogy négy-öt évet is igénybe vesz, míg az elvetett magból virág lesz.Azóta ez az időtartam a keresztezéseknek és a nemesítésnek köszönhetően egy évnél is rövidebb. Kapható a vörös vagy a rózsaszín különböző árnyalataiban, de előfordul fehér vagy többszínű, valamint sima és fodros szélű változatban is. A legismertebbek a nagyméretű Fl hibridek, melyeket keresztezéssei hoztak létre.
Léteznek azonban egész apró ciklámenek is, melyek éppen olyan erősek, és ugyanolyan gazdagon virágoznak, mint nagyobb társai.
A ciklámen gondozása
Ne tegyük meleg helyre, a ciklámen a hűvöset kedveli. Amennyiben fűtött helyiségben szeretnénk gyönyörködni benne, tegyük a növényt legalább éjszakára, és azokra az időszakokra, amikor amúgy sem vagyunk otthon, hűvös helyre. Keressünk neki árnyékos északi ablakot. Alapos öntözést kíván, de soha ne a gumóra öntsük a vizet, mert a növény elrothad.
Élettartam: Hűvös helyen a növény több évig él, és minden évben újra virágzik. Fűtött helyiségben azonban nehezebb virágzásra bírni, ezért a virágzás után gyakran eldobják a növényt.
Idény: A ciklámenválaszték ősszel és karácsony előtt a legnagyobb. Ha ilyenkor vásárolunk cikláment, hosszabb virágzásra számíthatunk.
A ciklámen átlagos mérete 30-40 cm. Léteznek azonban egészen kicsik is, ezek 20-25 cm-re nőnek. Szeptembertől márciusig olyan gazdagon virágzik, hogy néhány szál még a vázába is kerülhet. A hibrideknek nincs illata de a kiesi ciklámenek ' kellemesen illatoznak. A hűvösés félárnyékos helyet kedveli. A hőmérséklet még a szobában se haladja meg a 20 °C-t.
Öntőzés és trágyázás: a virágzás alatt sok vizet igényel, a gumót azonban nem szabad felülről locsalni. A vizet nyugodtan öntsük a cserépalátétbe, de fél óra után öntsük ki a felesleget. Gondoskodjunk magas páratartalomról.
Átültetés A virágzást követően, április/májusban végezzük.Ilyenkor távolítsuk el egyúttal a rossz gyökereket is. Visszaültetésnél a gumó egy része kerüljön a föld fölé.
Nyesés, visszavágás : a fonnyadt leveleket és virágokat mindig szedjük le, hogy helyet biztosítsunk az újak számára.
A ciklámen szaporítása
A cikláment szaporíthatjuk magról, és gumóosztással.
Magról szaporítás: A magról szaporítás meglehetősen nehéz, ezért nem ajánlják.
Gumóosztással is szaporítható:Az ily módon szaporított növények különösen nagyok és erősek. A nyugalmi időszakban egyszerűen vágjuk szét a gumót középen. A vágási felületet mártsuk gomba elleni porba, majd ültessük a fél gumókat külön-külön cserépbe.
Nyáron tegyük ki a növényt a szabadba A ciklámen nyugalmi időszaka a virágzás befejeztével kezdődik. Ilyenkor kevesebbet vizet és trágyát igényel. Ha van rá mód, nyáron tegyük ki egy kicsit a cikláment a kertbe vagy az erkélyre, de csakis árnyékos helyet válasszunk számára.
Ne felejtsük el a növényt még a fagy előtt bevinni a házba, de amíg kint van a szabadban, addig is öntözzük és trágyázzuk.
Betegségek, kártevők
A szürke penész szürke, gombás lepedék, amely barna levélfoltok kialakulásához és a szár elfonnyadásához vezet.Ez ellen a gomba ellen sajnos nem tehetünk semmit. A kis levelek és a kevés virág tápanyaghiányra utal. A tápanyagból azonban soha ne használjunk nagyobb koncentrációt, mint amit a csomagoláson megadtak.
Száraz foltok a leveleken és a levélszéleken akkor keletkeznek, ha a növényt vizesen a napra tettük.
A levéltetvek a fiatal hajtásokon és a levelek fonákján találhatók.Ellenszerként használjunk rovarirtó szert. Figyelem!
A ciklámen nem tűri a levélfényt. A levelek tisztításához használjunk inkább ecsetet és tiszta vizet. Sajnos sok ciklámen gyorsan elpusztul. Ez általában a magas szobai hőmérsékletnek és a nem megfelelő öntözésnek tulajdonítható.
Vásárlási tanácsok
Csak friss, zöld, pozsgás levelű növényt vásároljunk. Figyeljünk arra is, hogy sok bimbó legyen a növényen.