Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

 

 

IDOKEP.HU

Felhőkép

 

Archívum

Látogatottság kijelzó

 

Amarillisz

2010.03.03. 10:03 - blog04

Egyéni keresés

 Nyereményjátékok és ingyenes termékminták

                            Amarillisz

 

 

Az amarillisz magára vonja az ember figyelmét. Először megjelennek a virágok, egy vagy néha két szár, mindegyik négy kürtalakú virággal. Ritka szerencsés esetben a száron öt halvány rózsaszín vagy vörös virág is kifejlődik. Az amarillisz levelei csak később jelennek meg.
A fehér amarillisz illata erősebb mint a vörösé.  A fehér és a vörös színek között vannak átmenetek. A vörös-fehér színűek különösen szépek.

Aki arra vágyik, hogy már karácsonykor virágzó amarillisze legyen, annak a hagymát már októberben cserépbe kell tennie. A növény egészen márciusáprilisig virágozhat.
Egy név két jelentése, a latin Hyppeastrum névnek két magyarázata: az elsőt a görög "hippeus" = lovag és "astron" = csillag szavakból vezetik le, innen ered a lovagcsillag elnevezés. Mások szerint a görög "hippos" = ló szóból ered, mert az összezáródott virágok alakja egy kissé lófejre emlékeztet. Ugyanehhez a családhoz tartozik az "igazi" Amaryllis belladonna, a Belladonna liliom. Ősszel, amikor a levelek már elhervadtak, 6-12 virág jelenik meg a szárán.'

A pompás virágokhoz képest a levelek igen szerények. Sötétzöldek, 40-60 cm hosszúak, és a virágzást követően jelennek meg. Nyáron, amikor a növény felkészül a nyugalmi időszakra, lehullanak.

A hollandok alakítottak ki keresztezéssei és nemesítéssei sok új fajtát. Ma az amarillisznövényt DélAfrikában termesztik nagy területeken és szárazhagyma formájában szállítják Európába.
Nálunk hagyma vagy bimbós növény kapható, ősztől tavaszig.

Élettartam: Egy erős hagyma többször is virágzik, ha a nyugalmi időszakban megfelelően kezeljük.

Idény: A virágzás idején árusítják a tél kezdetétől egészen júniusig.

További nevek: Lovagcsillag.

Méret és növekedés: A virágzás idején az amarillisz nagy helyet igényel. A levelek ritkán lesznek 30-40 cm-nél hosszabbak, a szár azonban fél méter hosszú is lehet.

Virág és illat:  Az amarillisz virága igen nagy, 15 cm-re is megnő.
A színe a fehértől a vörösig változhat. Illata kissé édes, a fehér fajtáknál a legerősebb.

Fény és hőmérséklet

A növekedés során a növény sok napfényt, friss levegőt és magas páratartalmat igényel.
A virágzás alatt a hőmérséklet lehetőleg ne haladja meg a 18°C-t, télen viszont ne essen 16 oC alá.

Öntözés és trágyázás

Minél jobban nő a növény, annál több vizet igényel. Július végéig hetente egyszer kell trágyázni. Szeptembertől decemberig szinte szárazon áll.

Föld és átültetés: Csak minden harmadik, negyedik évben kell átültetni, a nyugalmi időszakot követően. Vegyünk jó vízáteresztő virágföldet.

Nyesés, visszavágás: Az elvirágzott kocsány és a levelek maguktól elszáradnak. Az átültetéskor a száraz, vagy korhadt hagymahéjakat el kell távolítani.

Környezet: Az amarillisz akkor a legszebb, ha virága alacsonyabb zöld növények közül emelkedik ki, például egy tálban.

SZAPORÍTÁS

Az amarilliszt a legegyszerűbben az un. sarjhagymák segítségével szaporíthatjuk.
Ezek kicsi hagymák, melyek az anyahagyma, oldalán helyezkednek el. Ovatosan válasszuk el az anyahagymától, és ültessük tápanyaggazdag földbe. Megjegyzés: virágot csak két-három év múlva várhatunk.
A liliomhoz hasonlóan lehetséges a hagymahéj-dugványokkal történő szaporítás, de akárcsak a magról történő szaporítás, ez is nehézkes. A magok egy éven keresztül igen magas hőmérsékletet és
magas nedvességtartalmú levegőt igényelnek. Ezek olyan követelmények, melyek tulajdonképpen csak melegházban teljesíthetők, egy lakószobában aligha. Hagyjuk meg ezeket a módszereket a szakembereknek.

Virágok már karácsonyra: Ha azt szeretnénk, hogy már decemberben virágzó amarillisz álljon az ablakpárkányon, magunknak kell a hagymát kihajtatnunk. Ez viszonylag egyszerűen megy, örömet okoz, viszont néhány hétig eltart. Kezdjünk hozzá ősszel: tegyük a hagymát egy napra egy langyos vízzel teli tálba, majd töltsünk meg egy cserepet tápanyagban gazdag, nedves földdel, és helyezzük bele a hagymát úgy, hogy egy harmada a föld fölött legyen. Ezután jön a "kalap" Kartonpapírból vagy papírból készítsünk egy csákót a növényre (mint a jácintnál) és tegyük azt 20-25 oC-os helyre.

Öntözzük takarékosan, de ne hagyjuk a földet kiszáradni.
Négy-hat hét után megjelennek az első zöld hajtások.
Ezután már kiadósabban öntözhetjük. Ha a hajtások már kb. 10 cm-esek, vegyük le akalapot, és tegyük a növényt világos, de még mindig meleg helyre.

Augusztusban kezdődik a nyugalmi időszak A virágzást követően csökkenthetjük az öntözést.
Hamarosan megkezdődik a nyugalmi időszak. Ősztől január/februárig a cserepet hűvösebb helyre kell állítani, kb. 16-17 OC-os hőmérsékletre. Trágyázni szinte már nem is kell, locsolni is csak igen keveset. Január végén megjelenik egy újabb kocsány.

BETEGSÉGEK, KÁRTEVŐK

A foltos levelek és az elszáradt növényi részek gombásodásra utalnak. Vágjuk le az érintett részeket, és kezeljük a növény többi részét ellenszerrel. Különösen félelmetes a vörös üszök, mely gyakran az egész hagymát elkorhaszt ja. Az ilyen gombabetegségek szinte minden esetben a nem megfelelő kezelés miatt alakulnak ki.

A leveleken, bimbókon vagy a hagymán megjelenő kicsi fehér vattalabdácskák a gyapjastetvek tevékenységére utalnak. Szórjuk be őket ellenszerrel. Ha a hagymát is megtámadták, a hagymahéjak közé spirituszoldatot juttathatunk.

Megjelenhetnek a levéltetvek, a vörös pókok, de általában csak akkor, ha valamilyen hiba történt. Állapítsuk meg ezért először mindig a probléma okát: jó helyen tartottuk-e, megfelelően kezeljük-e a növényt.

VÁSÁRLÁSI TANÁCSOK

Az amarilliszt többnyire közvetlenül virágzás előtt vásároljuk meg. A jácintokhoz hasonlóan gyakran látunk már kihajtott hagymákat papírkalap alatt. Ha a növényen már bimbók láthatók, megkülönböztethetjük a jót a kevésbé jótól.

Nyereményjátékok és ingyenes termékminták